#szepitsdatanarnot projekt élménybeszámoló

Április 30. vasárnap, verőfényes napsütés, teljes pompájában a tavaszi táj, gyönyörű, illatos repcemezőkkel. Ennél szebb napra nem is eshetett volna a #szépitsdatanarnot projektünk utolsó állomása, a portréfotózás. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen eltelt pár hónap azóta, hogy Anita a mindig csupa derű pedagógus, akiről sugárzik az életöröm, egy relaxáló arckezelésen járt Gabinál és személyi edzésen Biankánál.

 Időközben Fannyval egy kellemes hangulatú, esztergomi cukrászdában, személyes pszichológiai konzultáció keretében átbeszélték a pedagógusi lét kihívásait és azok optimális kezelési lehetőségeit.

Ezt követően pedig Anita eljött hozzám Sárisápra a „sminkbázismomra”, ahol meghatároztuk az évszakelmélet szerinti színtípusát, arc- és szemformájához leginkább illő sminkelési technikát, a hozzá leginkább passzoló színeket, majd egy gyakorlati oktatás keretében, nagyon profi ecsethasználattal, maga készítette el a sminkjét (mint utólag kiderült Anita rajzot is tanít, így nem meglepő. :))

 A tanfolyamot követően átküldtem részére egy jegyzetet is az elhangzottakról, termékajánlásokkal kiegészítve. Anita egyik kedvenc terméke egyébként a LANCÔME ADVANCED GENIFIQUE Light Pearl szempilla- és szemkörnyékápoló szérum lett, ami nem csoda hiszen a 360°-os masszírozó applikátor segítségével felvihető szérum használatával a szemkörnyék azonnal simábbnak és feszesebbnek tűnik, a finom vonalak csökkennek, a szemek világosabb kontúrokat és kipihentebb megjelenést nyernek.
A 2035-ig szabadalmaztatott rugalmas masszírozó applikátor azonnal 3 °C-kal lehűti a szemkörnyéket, koffeintartalmával is csökkentve a duzzanatokat, halványabbá téve a finom vonalakat és ráncokat, ráadásul a szempillákat is erősíti.

Mivel Anita arcának középső területei pirosabbak voltak az arc többi részéhez képest, ezért alapozás előtt, primerként az Erborian CC Red Correct bőrtökéletesítő krémet használtuk, amely a benne található „kaméleon” pigmenteknek köszönhetően azonnal alkalmazkodik a bőr árnyalatához, egységesíti színárnyalatát, és a zöld pigmenteknek köszönhetően segít a bőr vörös színének kijavításában és megszüntetésében. Az eredmény szebb, egységesebb és ragyogóbb bőr, amely 100%-ban természetes megjelenésű. Nyugtatja, hidratálja és védi az arcbőrt a káros környezeti hatásoktól és az UV sugárzással szemben. SPF 25-öt tartalmaz. Minden bőrtípusra ajánlom, ahol a pirosság eltűntetése, kiegyensúlyozása szükséges.

A sminkoktatás után a vásárlással egybekötött stílustanácsadás következett Judittal, aki segített Anitának abban milyen szabásvonalú-, színű-, stílusú ruhákban lehet leginkább nőiesen csinos. Azt is megtudtuk egyébként, hogy a szoknya hossza nem kor-,hanem lábfüggő, hiszen ha szép lábai vannak valakinek, nincs oka takargatni, szuper hír! ? Judit a tanácsadás keretében színkártyát is készített Anitának a számára legmegfelelőbb színárnyalatokkal, mely a későbbiekben nagy segítséget nyújt majd a ruhavásárlásnál.

Most pedig kanyarodjunk vissza arra a napsütéses vasárnapra, ahol Mazsi rutinos mozdulatokkal elkészítette Anita frizuráját, egy profi vágással egybekötve, mellyel nagyobb tömörséget és egyben dússágot adott a hajának. Ez a haj az izgalmas vágásnak köszönhetően kelt ilyen dinamikus hatást. Felül rövid, ezért ott csak egy kis hajhabos borzolásra van szükség, az arcba hulló tincseket kell szükség szerint kivasalni. Nem mindennapi frizura, amit tudni kell viselni, így csak igazi díváknak való!

A frizura elkészítése után következett a smink, ahol a bőr megfelelő előkészítését követően a NARS SHEER GLOW Santa Fe árnyalatú alapozóját használtam, az orcákat pedig a NARS ORGASM árnyalatú pirosítójával emeltem ki, tavaszi üdeséget adva a megjelenésnek. A szemeket és a szemöldököt hideg barna árnyalatok segítségével, a szempillatövet pedig a CHANEL 88 Noir Intense árnyaltú vízálló szemceruzájával tettem hangsúlyosabbá, majd következett a szempillaspirál felvitele után az S-es méretű tincses műszempilla az igézőbb tekintetért. Az i-re a pontot a Maybelline Superstay Matte Ink Dreamer árnyalatú rúzsa és a smink fixálása tette fel.

Az pedig, hogy mindez megörökítésre került Ábelnek köszönhetjük, akinek gyönyörű munkái vannak nem csak a portréfotózás terén. Nagyon tehetséges, kiváló érzéke van a fotózáshoz kivételes szemléletmódjának köszönhetően. Többek között Nánási Pálnál is tanult már. Eredetileg Budapesten terveztük a fotózást, de a Pápa látogatása miatti lezárások kapcsán úgy döntöttünk, hogy Sárisápon tartjuk a fotózást és belevetjük magunkat a repcetengerbe.

Ahogy megérkeztünk a fotózás helyszínére, egyből látszott Ábel profizmusa. Előkerült a fényképezőgép és egy rövid technikai tájékoztatást követően, elkezdődött a fotózás. Fotós és modellje fél szavakból, de néha pillantásokból is megértették egymást, mintha egész életünkben ezt csinálták volna. Könnyed, örömteli, életvidám, varázslatos, így írnám le azt a két órát, amit az illatos tavaszi mezőben a képek elkészítésével töltöttünk. Bár fújt a szél, de Ábel ebből is előnyt kovácsolt. Én pedig asszisztenskedtem, Mollyval. ?

A beszámolót Anita soraival zárom:

“Szeretném megköszönni elsősorban a sok szavazatot. Fantasztikus élményekben volt részem. A csapatból olyan személyekkel találkoztam, akik nagyon kedvesek voltak és sok tudást adtak át a szakmájukból. Bővítették a szemléletemet, mindezt úgy, hogy sokat beszélgetünk és nevettünk. Minden pillanatát élveztem! Azt gondolom Minden Nőnek szüksége van énidőre! Köszönöm a csapatnak! Felejthetetlen élményben volt részem, sok mosollyal és vidámsággal. Köszönöm azt a személyre szabott tudást, amit átadtatok nekem. Minden csapattagnak szeretném megköszönni azokat az órákat, amit együtt töltöttünk. FANTASZTIKUSAK VAGYTOK!!!

A KÉPEK PEDIG AZT HISZEM, HOGY MAGUKÉRT BESZÉLNEK:

Írj nekem!

Kérdésed van?
Írj nekünk!

KOSÁR

FIZETENDŐ

Rendelés értéke

0